2011. február 20.

Get closer, Baby!

Az ember elkezd egy kis kompakt géppel fényképezni, nem nagyon tudja mit csinál, de lassan ráérez az ízére, megtanulja a kompozíciós szabályokat, de sajnos a képek így is hol zajosak, hol homályosak, és nagyítani is képtelenség, mert ahhoz nem elég élesek.
Kinek ne fordulna meg ilyenkor a fejében, hogy bárcsak lenne egy olyan gépem, ami tűéles képet készít!
Még nem volt meg a DSLR-em, amikor már fotós könyvekből tanultam a működését, a szakkifejezéseket, a különböző technikákat, és nem sokkal később valóban tűéles képekkel büszkélkedhettem, amik nagy méretű nyomtatásban is megállják a helyüket.
Ezek után mégis furcsa volt azt érezni, hogy hiába tűéles az a kép, hiába a megfelelő kompozíció, hiába a magával ragadó téma - mindez kevés. És unalmas.
Mikor megláttam a Lensbaby-t, azonnal tudtam, hogy ez kell nekem! Már a mottója is, mintha csak nekem üzent volna: "See in a new way!" Miután végignéztem a képgalériákat, hogy megtudjam, miről is szól ez az egész, megtudtam, hogy nem csak egy egyszerű objektívről van szó. A kreatív szabadság új szintjét fedezheti fel aki kipróbálja, újabb és újabb lehetőségek, és perspektívák, de engem mégis az álomszerű képi világ fogott meg, ami az elmosódott részeknek köszönhető.
Miután befejeztem a kis kitérőmet a HDR és a digitális retus világában, a téli szürkeségben újra valami különlegesre, valami újdonságra vágytam. 
Lensbaby-mre pillantva újra felcsillant a szemem. Új objektívre nem telik, de olcsóbb köztes megoldásként a meglévő felszerelésemet még bővíthetem. Így tettem szert a Lensbaby +4 + 10 dioptriás makro- előtét lencséire, amikkel már első alkalommal mesés képeket készítettem - 3 cm-es távolságból!
Nem volt egyszerű, hiszen a tárgyhoz közelítve csak egy nagyon kis tartományban válik élessé a kép, rekesztől függően, néha nagyon kicsi részen, a kép többi részén pedig a már megszokott lágy elmosódás. A rózsaszínű virágokat fényképezve, ez bájos, és romantikus képeket eredményezett, ennek pedig külön örültem! És alig várom, hogy a kertben is nyíljanak a virágok, hogy természetes fényben is kipróbálhassam!
Ui.: most már úgy gondolom, nem kell egy képnek tűélesnek lennie, hogy esztétikus és magával ragadó legyen.




2011. február 3.

Jéggel és citrommal!

Van-e még egy olyan elvetemült és lelkes amatőr fotós, aki hosszú-hosszú ideig képes egyetlen témára fókuszálni? Ha kísérletező kedvében van, akkor biztos. Ilyesmi témákra gondolok, mint vízbe pottyanó gyümölcs, vagy épp jégtáblák. Nos az elmúlt két napban velem mindkettő megesett.
Kedden nem volt túl szép az idő, borús, színtelen, hideg téli nap volt, semmi kedvem nem volt kimozdulni. Tipikusan az a nap, amikor azon töri az ember a fejét, hogyan is élje túl ezt a maradék kis időt a télből, amíg a tavasz megérkezik. Az egészség megőrzése is fontos tényező ilyenkor: sok folyadék, és még több C-vitamin - én erre esküszöm. Valahogy így:



Szóval fogtam a gépet, meg az állványt, meg egy tál vizet, és beleejtettem a citromkarikát. Kibírtam, hogy ne állítsam sorozatfelvételre a gépet, így nagyobb volt a kihívás, és tovább is tartott a dolog, egész délután nem unatkoztam... Aztán miután jól összevizeztem mindent, abbahagytam a játékot, de biztos hogy tovább fogom még tökéletesíteni a technikát. Kipróbálom  koktélos pohárral, vagy esetleg jéggel.

Ha már itt tartunk... Szerdára végre megérkezett a napsütés. Fény, és színek, arra csábítottak, hogy nekiinduljak, Lensbaby-vel felszerelkezve, kedvenc helyeimre a városban - ahhoz túl hideg volt, hogy messzebb menjek, de így is találtam érdekes dolgokat. Azért kis hiba csúszott a számításaimba, megint nem vittem kesztyűt, és másfél óra  után már mozdítani sem bírtam az ujjaimat. Sose próbáljatok télen kesztyű nélkül Lensbaby-vel fotózni! Mert szinte lehetetlen. Fagyott ujjakkal élességet állítani, összenyomva tartani, elforgatni... De hát mit tehettem volna, zajlik az élet, zajlik a jég, és olyan gyönyörű volt, ahogy csillogott a napfény. 





Szépséges jégvilág!!
De ettől még ugyanúgy, türelmetlenül várom a tavaszt!!


2011. január 26.

A digitális retus szépségei

Amióta elkezdtem fotózni, mindig arra törekedtem, hogy a lehető legkisebb módosításokat alkalmazzam a fotóimon. Persze kis kompakt géppel ez elkerülhetetlen volt, mivel nem volt lehetőség a manuális beállításokra. Így néha muszáj volt a fényerőn, kontraszton utólag állítani - bár ez a fotópályázatok kiírásai szerint sem számít a képek manipulációjának.

Annak, hogy Photoshop ellenes vagyok, igen csak prózai okai vannak. Egyszer, még jó 5 évvel ezelőtt, mikor még nem is volt saját gépem, egy fotós oldalon megláttam egy csodaszép képet, egy vízesést ábrázolt, gyönyörű környezetben, és az alázúduló víz fátyolszerűen jelent meg. Megmutattam pár embernek, és mind ezt mondták: ez nem létezik, ilyet csak Photoshop-pal lehet csinálni. (Megjegyzem azon az oldalon voltak PS-sel készült alkotások, és valódi fotográfiák, az én képem pedig az utóbbi kategóriában volt látható. De kedves barátaim ennek ellenére sem hitték el nekem az igazat. Én pedig megfelelő bizonyíték hiányában végül lemondtam a szépséges fotóról.

De akkor megfogadtam, ha addig élek is, kiderítem milyen csoda masinával, és milyen módon lehet ilyet létrehozni.

Ma már természetesen tudom, hogy nem kell hozzá csoda masina, se Photoshop, se különleges beállítás. Elég egy vízesés, egy jó állvány, és a varázsszó: hosszú záridő! Így a képen minden ami mozdulatlan, szép éles lesz, és a víz, ami esetünkben a mozgást képviseli, szépen elmosódik.
Szóval innen üzenném kedves Gee barátomnak, hogy a fotó valódi volt!

De, és itt jön a cikk apropója, vannak helyzetek a fotós életében, amikor kénytelen mégis digitális retust alkalmazni. (persze ez esetenként azért más, mint egy fotó PS manipulációja)  Nálam most jött el ez a pillanat, hála két kedves barátnőmnek, és az egyre jobban fejlődő "fotós szememnek", ugyanis rá kellett jönnöm, a róluk készült szépséges portrékat nézegetve, hogy ez kevés. Úgy értem hiába a tökéletes környezet, beállítás, kompozíció, és szépséges modell - sajnos egyikünk sem született címlaplánynak, és a legapróbb hibák is nagyon sokat rontanak a végső eredményen.

Photoshop-ot még mindig nem használok, de rászántam magam, és 3 napig gyakoroltam az arc retusálását, egy remek programmal, a GIMP-el. Persze még van hova fejlődni, és megtalálni a helyes arányokat, a mértéket, megőrizve valamit a természetességből, hogy ha valaki ránéz egy ilyen képemre, ne azt gondolja, hogy "szét van retusálva" hanem azt, hogy "hű de meseszép portré"!

Íme első próbálkozásaim, a digitális retus szépségei: Szonja, és Franciska, köszönet nekik a közreműködésért!

2011. január 1.

Eltelt egy év, rengeteg fotót hagyva maga után, amik mind arról tanúskodnak, hogy mennyi mindent csináltam, merre jártam. Most már újra előre tekintek, és azokra a fotókra gondolok, amiket majd a jövőben fogok elkészíteni, mindig jobb és még jobb szeretnék lenni, és persze kitartóan keresem tovább a tökéletes, mindent eldöntő pillanatot.
A 2010-es évben most már hivatalosan is a törött poharas kép lett a kedvencem. De ma, az új év és egyben az új évtized első napján már mondhatom: hol van már a tavalyi hó? Úgy tűnik, végül a darabkák a helyükre kerültek, ezentúl csak 
"félig teli és teljesen ép poharakkal foglalkozom."
Hogy mit kívánok az új évre? Vannak nagy terveim, és szép, színes álmaim, meg mindenféle céljaim, de ha ezek nem is teljesülnek, akkor is van rengeteg dolog, ami már önmagában elég. Azt csinálom amit szeretek, és itt vannak körülöttem ezek a fantasztikus emberek, ezernyi élmény, néha csak apróságok: mint egy szilveszteri konferenciabeszélgetés a barátokkal, nagyon vidám és egyben kicsit keserédes pillanatok... néha ki sem mondjuk, elég ha összenézünk, és tudjuk: ezt már senki sem veheti el tőlünk.


 Cheers!!!

2010. december 10.

some kind of wonderful

Rengetegszer találkoztam az interneten olyan képekkel, amiket látva csak ámultam és bámultam, fantasy filmekre emlékeztető, meseszerű, szürreális ábrázolás. Persze fogalmam sem volt, hogyan készülnek, arra gondoltam, az én gépem biztos alkalmatlan erre... aztán két napja megint találkoztam ezzel a technikával, és elhatároztam, most már utánajárok és én is megcsinálom. Használható, pontos leírást csak angol nyelven találtam, de kiderült, hogy a gépem nagyon is alkalmas rá! Nos, két napi utánajárás, és kattintgatás után, íme az első két remekmű.