Élhetnék azzal a sokat emlegetett közhellyel, hogy a Lomo szerelem volt első látásra. De nem így volt. Mikor először láttam meg a Lomo egyik alapdarabját, a Diana-t (ráadásul a deluxe csomagban, ami sok kiegészítőt is tartalmaz a géphez) simán elsiklottam a tény felett, hogy ez valami különleges fotográfiai csemege lehet.
De másodszorra, mikor megláttam,a többi édes, színes, formás fotó-masina-apróság között, azt mondtam: "óóóóh! Vajon meghaltam és az analóg-mennyországba kerültem??" Képernyőn keresztül is nagy hatással volt rám a dolog, nézzétek csak meg.
Kezdjük is mindjárt a lomo 10 szabályával, idézem:
1. Vidd magaddal a Lomódat mindenhová!
2. Használd, amikor csak tetszik, éjjel-nappal!
3. A Lomográfia az életed része, nem valami zavaró tényezõ.
4. Fotózz csípõbõl!
5. Menj olyan közel, amilyen közel csak lehetséges!
6. Ne gondolkozz! (William Firebrace)
7. Csináld meglepetésszerûen!
8. Ne komponálgasd a képet!
9. Lepõdj meg az eredményen!
10. Tekints el ezektõl a szabályoktól!
Bővebben:
Eleje
"A történetet talán már sokan ismerik. Egy egykori szovjet gyár mára legendássá vált termékével kezdődött minden. A LOMO kompakt automata a maga idejében megbízható, jó minőségű, olcsó fényképezőgép volt, azonban az igazi sikertörténet csak “halála” után, körülbelül másfél évtizede kezdődött, amikor pár fiatal bécsi művészlélek (ki tudja, milyen szerek hatására) rájött, hogy az állítgatást eleve nem igénylő gép tökéletesen alkalmas véletlenszerű, kapáslövés jellegű képek készítésére.
Az akkoriban szemtelenül újszerű, már-már lázadó stílusú képek nem csak a kábult egyetemisták lelkét hódították meg, hanem többek között a divatszakma is hasznot húzott belőlük. Mindenki számára ismeretlen emberek, ismeretlen élethelyzetekben, ismeretlen helyeken, teljesen érdektelen fotókon - mi lehetne ennél vonzóbb egy modern divattervező számára?
Közepe
Az “őrület” máig hódít, Bécs utcáin egész boltok vannak tele a kizárólag lomo fotókkal díszített ruhákkal és ékszerekkel, de a lakberendezés területén is találkozhatunk ezekkel az alkotásokkal. Mitől olyan jó ez az egész? Attól, hogy más. Nincsenek szabályai, és otthont ad minden olyan őrültségnek (mind technikai mind emberi szinten), aminek alapvetően senki nem venné hasznát, vagy senki nem találja elég értékesnek.
A lomográfia egyszerűsége egyben a nyitottságát garantálja. Hol máshol vennénk hasznát egy kilencs lencsés (egy kockára kilenc kis képet exponáló) vagy egy beépített halszemobjektíves automata analóg kompaktnak? A lomográfusok tudják a választ: házibulikon, strandon, metrón, mozgólépcsőn vagy akár egy esküvőn - mindegy, csak ne kelljen túl sokat foglalkozni a beállításokkal, és legyen elég fény.
Sose lesz vége
És a végeredmény… Kit érdekel? Egy a lényeg: VALAMI legyen a képeken, hogy mi van rajtuk és kinek mennyire tetszenek, az itt teljesen mellékes. Sokan megpróbálták már definiálni a lomográfia lényegét, de a vége valahogy mindig az, hogy ne törődj semmivel, ne gondolkodj, csak kattogjon a gép. Épp ez adja az egész izgalmát, fogalmunk sincs, mit alkottunk, csak amikor először meglátjuk a kidolgozott képeket.
És mi van, ha nagy részük nem sikerült? Ilyen a lomo-ban nincs. Minden kép sikerült és minden kép jó, nem lévén kritérium, aminek meg kell felelni. A techika megszállottai messzire kerüljék el mindazt, aminek közele lehet a lomo-hoz, iskolázott, komoly fotóművészek pedig ne is akarják megérteni. Ez egy külön világ a fotográfián belül, akárcsak Woody Allen a filmesek között. Aki megérti, szereti, aki nem érti… Az soha nem is fogja." (lomography.hu)
Mindezek ismeretében végül vásároltam egy Lomo SuperSampler-t. Digitális technikán szocializálódott fotósként fura volt befűzni a filmet, de kétség nem fér hozzá, már akkor éreztem, ez egy nagyon eredeti, és nagyon szórakoztató része lesz a fotós munkásságomnak!
És tényleg végig nagy volt az izgalom, hogy mi lesz a képeken, de megérte a várakozás, mert első próbálkozásra is remek fotókat kaptam kézhez.
A SuperSampler-ben elsősorban az fogott meg, hogy a 4 lencsének köszönhetően egy képen 4 egymást követő pillanatot örökíthetek meg. Ez egy nagyon klassz dolog! De amikor tovább gondoltam, és mélyebben beleástam magam a témába, rájöttem, hogy ami még jobban tetszik ebben, az maga az analóg technika. Nézzük csak meg a nagy klasszikusokat, amik fekete-fehér, 35 mm-es filmre készültek! Itt van ráadásként a Lomography.com-ról 35 ok, hogy szeressük a 35 mm-es filmet.
Csak néhányat sorolok fel: például, a nagymamáink fotói, amik ma is tökéletes állapotban vannak; spontán, klasszikus, tradicionális,könnyű, eredeti,művészi, állítólag szexi is; ha működik, az kész csoda, ha nem működik, valahogy akkor is működik, és az elmosódott fotók is jól mutatnak, ha máshol nem, hát a hűtődön, mert van karakterük;a digitális technika feledékeny, feltöltöd a fotót a gépre, majd eltűnik a "Képek" mappában, és sosem látod viszont; a tanulási folyamat, azt mondják, a filmes technika nehezebb, pedig nem, csak többet tanít neked.+1 személyes vélemény: ha a képet, amit készítettem, filmről a laborban előhívják, aztán a kész képet a kezembe veszem, akkor érzem igazán, hogy alkottam valamit!
Engem meggyőzött, na nem mintha sokat kellett volna győzködni...Szóval idáig jutottam a SuperSampler-rel, a következő talán a DianaF+ lesz, a végső analóg célom viszont, természetesen, egy Hasselblad... ;)
