Amióta elkezdtem fotózni, mindig arra törekedtem, hogy a lehető legkisebb módosításokat alkalmazzam a fotóimon. Persze kis kompakt géppel ez elkerülhetetlen volt, mivel nem volt lehetőség a manuális beállításokra. Így néha muszáj volt a fényerőn, kontraszton utólag állítani - bár ez a fotópályázatok kiírásai szerint sem számít a képek manipulációjának.
Annak, hogy Photoshop ellenes vagyok, igen csak prózai okai vannak. Egyszer, még jó 5 évvel ezelőtt, mikor még nem is volt saját gépem, egy fotós oldalon megláttam egy csodaszép képet, egy vízesést ábrázolt, gyönyörű környezetben, és az alázúduló víz fátyolszerűen jelent meg. Megmutattam pár embernek, és mind ezt mondták: ez nem létezik, ilyet csak Photoshop-pal lehet csinálni. (Megjegyzem azon az oldalon voltak PS-sel készült alkotások, és valódi fotográfiák, az én képem pedig az utóbbi kategóriában volt látható. De kedves barátaim ennek ellenére sem hitték el nekem az igazat. Én pedig megfelelő bizonyíték hiányában végül lemondtam a szépséges fotóról.
De akkor megfogadtam, ha addig élek is, kiderítem milyen csoda masinával, és milyen módon lehet ilyet létrehozni.
Ma már természetesen tudom, hogy nem kell hozzá csoda masina, se Photoshop, se különleges beállítás. Elég egy vízesés, egy jó állvány, és a varázsszó: hosszú záridő! Így a képen minden ami mozdulatlan, szép éles lesz, és a víz, ami esetünkben a mozgást képviseli, szépen elmosódik.
Szóval innen üzenném kedves Gee barátomnak, hogy a fotó valódi volt!
De, és itt jön a cikk apropója, vannak helyzetek a fotós életében, amikor kénytelen mégis digitális retust alkalmazni. (persze ez esetenként azért más, mint egy fotó PS manipulációja) Nálam most jött el ez a pillanat, hála két kedves barátnőmnek, és az egyre jobban fejlődő "fotós szememnek", ugyanis rá kellett jönnöm, a róluk készült szépséges portrékat nézegetve, hogy ez kevés. Úgy értem hiába a tökéletes környezet, beállítás, kompozíció, és szépséges modell - sajnos egyikünk sem született címlaplánynak, és a legapróbb hibák is nagyon sokat rontanak a végső eredményen.
Photoshop-ot még mindig nem használok, de rászántam magam, és 3 napig gyakoroltam az arc retusálását, egy remek programmal, a GIMP-el. Persze még van hova fejlődni, és megtalálni a helyes arányokat, a mértéket, megőrizve valamit a természetességből, hogy ha valaki ránéz egy ilyen képemre, ne azt gondolja, hogy "szét van retusálva" hanem azt, hogy "hű de meseszép portré"!
Íme első próbálkozásaim, a digitális retus szépségei: Szonja, és Franciska, köszönet nekik a közreműködésért!
